Gurulj a fákért!
A CO2-kibocsátás napjaink egyik legnagyobb kihívása, amihez a városi közlekedés is nagyban hozzájárul.
Fontosnak tartjuk, hogy Budapest levegőjét ne terheljük tovább még több kipufogógázzal, de tudjuk, hogy ennél többet is tehetünk. Úgy döntöttünk, hogy saját, felelősen működő flottánk üzemeltetése mellett aktívan is teszünk azért, hogy a kevésbé környezetbarát járművek által kibocsátott szén-dioxidot újonnan ültetett fákkal kössük meg.
Eddig több mint 7200 fát ültettünk el
Szeretnénk, ha a carsharing szolgáltatás addig is fenntartható alternatíva lenne, amíg nem vált át minden piaci szereplő tisztán elektromos megoldásra.
Mivel fából soha sem elég, úgy döntöttünk, nem állunk meg itt, hanem a 10 millió FA csapatával továbbra is együttműködve 2024-re újabb ültetéseket tervezünk.
És itt jössz te a képbe!
Gurulj a fákért! Támogatói Program
Ha szeretnél hozzájárulni a fásításhoz, és tenni egy tisztább jelenért és jövőért, csatlakozz Gurulj a fákért! Támogatói Programunkhoz.
Ha így teszel, minden vezetéssel töltött perced után mindössze 1 forinttal fizetsz többet, amihez mi is hozzáteszünk. Minden szakasz összesítésekor a résztvevők által közösen megtett kilométerek után a GreenGo is bedob 1-1 forintot, így hizlalva tovább a perselyt.
2023. október és 2024. március között 2,3 millió percet greengóztatok össze a Gurulj a fákért! program keretében. Így a mi kiegészítésünkkel a már eddig elültetett fák száma több mint 7200-ra nőtt!
Mivel kiemelten fontosnak tartjuk ezt az ügyet, természetesen április 1-től folytatjuk a kampányt.
Részletek az ÁSZF-ben és a Díjszabásban találhatók.
Ha korábban már részt vettél a programban és továbbra is velünk tartasz, nem kell semmit sem tenned, a programban való részvételed automatikus.
Bónuszpercek
Sőt, ha a fákért gurulsz, még bónuszperceket is szerezhetsz! Hogyan? Add meg a GAF20BONUSZ kódot applikáció Kedvezmények menüpontjában és mi onnantól kezdve minden a program keretében levezetett 200 perc után 20 bónuszpercet adunk neked, melyet a következő egy hónapban használhatsz fel. Ha hosszabb úton gurulsz a fákért, úgy egy bérlésre 24 óránként legfeljebb 200 percet számolunk el neked. Az ajánlat 2024.10.31-ig érvényes. Részletek a Promóciós Szabályzatban („Gurulj a fákért! 20 bónuszperc”).A Gurulj a fákért! támogatói programhoz az applikáció Gurulj a fákért! menüpontjában vagy a bérlésed végén tudsz csatlakozni.
Miért jó, ha fákat ültetünk?
A fák amellett, hogy oxigént termelnek, szerepet játszanak a légkörben lévő káros szén-dioxid feldolgozásában, lekötik a szennyező anyagokat, szűrve a levegőt, védelmet nyújtanak a zaj, a rázkódások és a rezgések káros hatásai ellen is, így még a környező lakóépületeket is védik.A fák ezen kívül nem csak mentális egészségünket és jó közérzetünket javítják, de a nyári hőségben is jótékony hatásuk van. Elviselhetőbbé teszik a forró időjárást, hűsítik a levegőt, hozzájárulnak a városi ökoszisztéma javulásához.